Gyermekkari művészek és balettnövendékek adják elő az István, a királyt

A Magyar Állami Operaház Gyermekkara és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei előadásában, Feke Pál rendezésében mutatja be az OPERA Szörényi Levente és Bródy János rockoperájának ifjúsági koncertszínházi előadását István, a király (junior) címmel 2023. november 11-én 11:00 órakor az Eiffel Műhelyházban. A darab a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel koprodukcióban valósul meg.

Szörényi Levente és Bródy János rockoperájának az 1983-as királydombi ősbemutató óta tartó, 40 éve töretlen sikerét Magyarországon senkinek sem kell bemutatni. Az elmúlt négy évtizedben csaknem tucatnyi nagyszabású professzionális és megszámlálhatatlan lelkes, önszerveződő előadás született István király és Koppány vezér hatalmi harcából, miközben a dalokon nemzedékek nőttek fel, és a slágereket az idősebbek mellett a fiatalok is szívesen éneklik.

Ez inspirálta a jogtulajdonos Zikkurat Színpadi Ügynökséget, mikor 2019-ben, ugyancsak az OPERA Gyermekkarának közreműködésével István, a király iskolába megy címmel hirdetett meg versenyt diákoknak, amiből a pandémia miatt végül 2022 nyarán született koncertszínházi produkció Feke Pál rendezésében. A többek közt számos emlékezetes István és Koppány alakításával ismertté vált színész-rendező most a tavaly amatőr gyerekekkel készített produkciót adaptálta az OPERA ifjúsági együtteseire. A látványos fény- és hanghatásokkal kísért darab, ami most az Eiffel Műhelyház Bánffy színpadán kibővített nézőtérrel várja a közönséget, az eredeti mű szinte minden dalát felvonultatja, azt a néhány számot leszámítva, aminek előadása az alkotók meglátása szerint nem volna helyénvaló 18 éven aluli fiatalok részéről.

Fotó: Opera

Tovább

A teljes cikk elérhető az opera.hu-n